43. fejezet
A KHOMM
Menekülésük a Khommhoz a hipertéren át mindössze egy órát vett igénybe. Dorsk 81 vezette hazafelé a lopott űrsiklót. Eszeveszett tempóban haladtak, hogy időben figyelmeztethessék az Új Köztársaságot. Kétségbeesetten tapasztalta, hogy egy birodalmi hajó is belépett mögöttük a hipertérbe, és teljes sebességgel követi őket.
– Itt Dorsk 81 – mondta. – Segítséget kérünk! Azonnal továbbítsák az üzenetünket! Birodalmi támadás várható. Figyelem: vörös jelzés!
A forgalomirányító azonnal válaszolt.
– Az adását vettük, Dorsk 81. Megszervezzük a találkozását Kaell 116 polgármesterrel, mire megérkezik.
– Nem érti? – kérdezte türelmetlenül Dorsk 81. Olajzöld bőre elsötétedett, és a keze remegett. Kyp Durronra pillantott, aki utálkozó arcot vágott.
– Most már ne nyugtalankodj! Felesleges vitatkoznod velük – mondta, majd a kommunikátor fölé hajolt. – Itt Kyp Durron jedilovag beszél. Követelem, hogy bocsássák rendelkezésemre az űrkikötőjük kommunikációs rendszerének teljes kapacitását.
– Ez megoldható – jött a válasz.
Amint leszálltak az űrkikötőben, Kyp végigment a rámpán, Dorsk 81 pedig szorosan a nyomában maradt.
– Én megpróbálok kapcsolatba lépni az Új Köztársaság illetékeseivel – jelentette ki Kyp. – Te pedig foglalkozz a helybeliekkel! Daala admirális néhány napon belül támadni fog. Addigra mozgósítanunk kell az egész flottát.
Az arca fáradt és komor volt, miközben az irányítótorony felé igyekezett.
Dorsk 81 sietett, hogy találkozzon a felé közeledő klónokkal. Valamennyien nyugtalannak látszottak a közelgő veszély miatt.
– Siettünk! – mondta a repülő korong merev arcú parancsnokának. – Kevés az időnk. Kypnek és nekem segítségre van szükségünk, hogy megvédjük a jediakadémiát.
A parancsnok némán bólintott, de nem növelte a jármű sebességét. A repülő korong elvitte Dorsk 81-et az űrkikötőből. A klón az irányítótorony felé nézett, abban reménykedve, hogy Kypnek sikerül üzenetet küldenie.
Hamarosan egy fényűző politikai központhoz értek, ahol találkoztak Kaell 116-tal. Dorsk 81 még mindig a szerelőoverallt viselte, amelyet az űrsiklóban találtak. Karcsú ujjaival végigsimította az ócska öltözéket, mintha a mozdulattól a ruha ünnepibb látszatot keltett volna.
Kaell 116 egy hatalmas, fehér falakkal övezett teremben állt. A sima falak csillogtak a fényben, mintha márványból faragták volna őket. Dorsk 81 még sohasem tartózkodott ilyen előkelő helyen.
A polgármester a diplomáciai etikettnek megfelelően öltözött. Arckifejezése zavart és értetlenséget tükrözött. A találkozó merőben eltért a galaktikus ünnepségek etikettjétől.
– Dorsk 81 – kezdte –, egy olyan fontos személy érdekében, mint ön, megváltoztattuk a napirendet. Azt hiszem, ötven perc elég lesz, hogy tájékoztasson jövetele céljáról.
– Igen – bólintott Dorsk 81. – Ötven perc elegendő lesz. És most figyeljen!
Kaell 116 meglepődött.
– Természetesen mindannyian figyelünk.
Dorsk 81 az asztal fölé hajolt, és a politikus szemébe nézett.
– Nem azt akarom, hogy végighallgassanak, hanem, hogy megértsék, amit mondok, mert a bolygónk és a galaxis sorsa a tét.
Kaell 116 kényelmetlenül fészkelődött.
– Igyekszünk megérteni a mondandójának lényegét. Mielőtt Dorsk 81 folytathatta volna, kinyílt az ajtó, a klón legközelebbi hozzátartozói, Dorsk 80, valamint Dorsk 82 léptek a helyiségbe.
Amint az idősebb klón megpillantotta a jedilovagot, elégedetlenül megjegyezte:
– Gondolhattam volna.
– Miért jöttél vissza? – kérdezte Dorsk 82.
Kaell 116 intett az újonnan érkezőknek, hogy foglaljanak helyet. A szobában tartózkodók valamennyien leültek az asztal köré. Dorsk 81 figyelemre sem méltatta az elé tett hűtött italt.
– Kyp Durron és én éppen most jövünk a Core rendszerekből – mondta.
– Oda sem kellett volna mennetek – jegyezte meg Dorsk 80.
Dorsk 81 az idősebb klónra nézett, miközben figyelmeztetően felemelte az ujját.
– Maradj csendben, és figyelj! Ez nagyon fontos.
Az idősebb klón elhallgatott.
– Kyp és én rábukkantunk egy teljes birodalmi flottára, amely indulásra kész. Elvegyültünk közöttük, és kipuhatoltuk a tervüket. A birodalmi flotta egyesült Daala admirális parancsnoksága alatt. Néhány napon belül megtámadják az Új Köztársaságot. De ezt senki sem sejti. És a Khomm van a legközelebb a Core rendszerekhez. Tehát a Birodalom itt fog támadni elsőként. Fel kell készülnünk!
Kaell 116 az asztalra könyökölt.
– A Khomm mindig semleges volt; nem vett részt a galaktikus konfliktusokban, és nem volt semmi problémánk azelőtt. Nem látom be, miért változott volna meg a helyzet.
– Azért, mert Daala admirális támadást akar indítani, és észrevette, hogy Kyp és én tudomást szereztünk a terveiről. Ezért ez a világ veszélybe került.
– Valóban… – bólintott Kaell 116, majd az arcán szétterülő széles mosollyal felállt az asztaltól. – Meglátjuk, mit tehetünk. Köszönöm, hogy figyelmeztetett.
– Maga nem tudja, hogy Daala admirális támadása mit jelent – mondta Dorsk 81, látva a polgármester lekezelő szkepticizmusát. – Fogalma sincs róla, mekkora veszély fenyegeti ezt a világot.
Dorsk 80 felállt, hogy rendreutasítsa ifjú klónját.
– Elhagytál minket. Évekkel ezelőtt az elődeink elhatározták, hogy tökéletes társadalmi modellt hoznak létre. De te csak a saját érdekeiddel törődtél. Miért hallgassunk rád? Te sem hallgattál ránk. Ebben a társadalomban semmi sem fontosabb, mint amit a tagjai tesznek érte.
Dorsk 81 az idősebb klónja felé fordult, aki azt hitte, hogy utódját sikerült meggyőznie. De Dorsk 81 csupán szomorúságot érzett, valamint sajnálatot elődje beszűkült látásmódja iránt.
– Tévedsz – mondta hűvösen. – De ezt sohasem fogod belátni, mert vak vagy.
Dorsk 82 felállt. Úgy tűnt, hogy ő felfogta elődje szavait.
– Nem tudom, hogyan védekezhetnénk ellenük… – mondta. – De neked vannak tapasztalataid. Ha itt maradnál, megszervezhetnéd a védelmünket. De még ha tévedsz is, lenne itt dolgod az új kolóniák kialakításánál… amíg a veszély elmúlik.
Az ifjú klón arca reményt sugárzott. Dorsk 81 békés, gyönyörű világára gondolt, ahol gondtalan gyermekkorát töltötte. Nem is értette, hogyan hagyhatta itt ezt a helyet. Óriási kísértést érzett, hogy a Khommon maradjon, és élete visszatérjen a normális kerékvágásba.
– Nem – mondta végül, és felállt. Ujjai megérintették fénykardja keskeny, henger alakú markolatát. – Én jedilovag vagyok, és fontos munkát végzek.
– Nekünk pedig vissza kell térnünk a klónüzembe – jelentette ki Dorsk 80. – Mi is tisztában vagyunk a kötelezettségeinkkel.
Dorsk 81 nem válaszolt. Szó nélkül visszatért az űrsiklóra, hogy találkozzon Kyp Durronnal. Amint felszálltak, Dorsk 81 a kék égbolt felhőfoszlányait nézte. Tudta, hogy sohasem tér vissza a Khommra.
Az egyesített birodalmi flotta gyűléstermében tartott beszéd befejezése után Daala admirális és Pellaeon segédadmirális a lift felé igyekezett, hátrahagyva a fellelkesült tömeget. Nem akarták elhinni, hogy lázadó kémeknek sikerült beférkőzniük a soraikba.
– Felül kell vizsgálnunk a biztonsági rendszerünket – mondta Pellaeon.
Daala megrázta a fejét, aminek következtében rézszínű haja végiggördült a hátán.
– Később. Mindenekelőtt át kell gondolnunk a terveinket. – Az arcán megjelenő mosoly elárulta, hogy már újabb tervek bontakoznak ki előtte.
A turbólift megállt, és Cronus ezredes csatlakozott hozzájuk.
– Megszöktek, admirális – jelentette. – A külső védelmi rendszer automata lézerei eltalálták őket, de csak jelentéktelen sérülést okoztak. Az űrhajó eltűnt a hipertérben.
Daala végighallgatta az ezredes szűkszavú jelentését, majd bólintott. Cronus csodálkozott rajta, hogy Daala nem adott azonnal parancsot a kivégzésére.
– Követik őket?
– Csupán az útvonaluk vektorát sikerült kiszámítani. A pontos helyüket nem ismerjük. Úti céljuk a Core rendszerek peremvidékén helyezkedik el. A vektor és a hipertérben töltött idő alapján arra következtetünk, hogy a Khomm rendszerben lehetnek.
Daala hosszú ujjaival megérintette az ajkát.
– Lakott a rendszer?
– Igen – válaszolta Cronus. – De mindössze egy jelentéktelen bolygó alkotja. A lakói semlegesek maradtak az elmúlt háborúban. De az egyik jedi a bolygó lakosságát alkotó fajhoz tartozik.
Daala továbbra is hallgatag maradt, miközben Pellaeon társaságában kilépett a liftből.
– Sürgősen megváltoztatjuk a stratégiánkat – mondta. – A flotta készen áll az indulásra? – kérdezte, miközben Cronusról Pellaeonra pillantott.
– Igen, admirális – felelte Pellaeon. – A legnagyobb része. Még néhány hajó apró módosításra szorul, de ezt napokon belül…
Daala egy kézlegyintéssel leállította.
– Azok a jedi kémek hallották, hogy néhány nap múlva indulunk. De mi azonnal útra kelünk. Cronus ezredes! Megkapta a Victory osztályú hajók potenciális céljainak listáját?
– Igen, admirális.
– Írja hozzájuk a Khomm bolygóját az első helyre! Azután szedje össze az egységét, és induljon!
Cronus vigyorogva bólintott.
– Igen, admirális.
– Ne felejtse el – tette hozzá Daala –, hogy feladata rajtaütni a lehető legtöbb ellenséges támaszponton, és károkat okozni! A célunk a zavarkeltés, nem a bolygók elpusztítása. Ezalatt mi megközelítjük az elsődleges célpontot.
Daala Pellaeonhoz fordult.
– Segédadmirális!
– Igen?
– Vezesse a csillagromboló-flottát a Yavin 4-hez, és semmisítse meg az ottani támaszpontot! Én majd maguk után megyek a Night Hammerrel. – Zöld szeme felvillant. – Azt akarom, hogy a flotta egy órán belül útnak induljon!
Pellaeon és Cronus sietve távoztak a megbeszélés helyszínéről. Két perccel a megadott határidő előtt Daala birodalmi flottája mozgásba lendült, és sötét árnyékként kúszott az Új Köztársaság felé.
A Victory osztályú hadihajók vörös nyílzáporként szóródtak szét, majd orbitális pályára álltak a Khomm bolygója körül. Turbólézereik az alattuk elterülő városokra irányultak.
Cronus ezredes a 13X parancsnoki ülésében foglalt helyet. Korábban ez volt Pellaeon admirális kedvenc helye.
Első célpontjaink a kommunikációs műholdak.
Alig hagyták el a száját a szavak, amikor turbólézerek energiasugarai szelték át a sötét űrt, és az ezüstösen csillogó orbitális műholdak megsemmisültek.
– Elpusztítjuk valamennyit, mielőtt a bolygó lakói ráeszmélnének arra, hogy mi történik. – A kommunikációs csatornákon át kapcsolatba lépett a többi hajó parancsnokával. – Irányítsák a fegyvereket az alattunk húzódó metropolisra! Ez a nap emlékezetes lesz a város lakóinak. Indítsanak el egy TIE-bombázó egységet!
Nézte, amint a lézersugarak áthatolnak az atmoszférán, és halálos tűzzel árasztják el az épületeket. Közben egy felhőnyi TIE-bombázó rajzott ki a hangárokból. Cronus szótlanul figyelte a pusztítást. A titkosszolgálat jelentései szerint a Khomm alig rendelkezett védelmi rendszerrel. A bolygó lakói megadással vártak, hogy az esztelen pusztítás véget érjen. Egyórás bombázás után Cronus kiadta a parancsot: – Menjünk tovább! Még számtalan célpont szerepel a listánkon!
Délutáni munkája után Dorsk 82 kellemetlen érzéssel hagyta el a klónozó üzemet. Dorsk 80 pedig még maradt, hogy elvégezzen egy külön munkát, mivel Dorsk 81 már nem dolgozott velük.
De a fiatalabb klónnak a fülében csengtek Dorsk 81 szavai. Olyan lehetőségek nyíltak meg előtte, amelyekre sohasem gondolt. A történelem során a birodalmi flotta első alkalommal akarta megtámadni békés világukat. De miért? Mi hasznuk származna belőle?
Alaposan át kellett gondolnia a magyarázatokat, mielőtt elmondja véleményét a politikai vezetőknek. A fiatal Dorsk 82 tökéletesnek tartotta a Khomm társadalmi rendszerét, hiszen évtizedek óta változatlanul működött.
Egy perccel később vakító energianyalábok csaptak le az égből, és lerombolták a város épületeit. TIE-bombázók cikáztak a felhők között, motorjuk félelmetes morajlást hallatott. Az egyszemélyes gépek protontorpedókat dobtak le, amelyek hatalmas háztömböket tettek a földdel egyenlővé. Füst és lángoszlopok emelkedtek a magasba.
Azután TIE-vadászok ereszkedtek le az égből, lézerágyúikkal elpusztítva a házakból menekülőket.
Dorsk 82 egy szűk utcában lapult meg két magas épület között. Nem látszott bölcs döntésnek, hiszen a falak bármelyik pillanatban ráomolhattak. Rémülten gondolt vissza idősebb klónjának szavaira. Dorsk 81-nek igaza volt: a Khomm nem rendelkezett védelmi rendszerrel, ezért nem volt semmi esélye.
Egy protontorpedó találta el a magas házat, amelynek tövében lapult. Mintha egy óriás ökle csapott volna le. De a falak egészben maradtak, és egymásnak dőltek, sátort alkotva. A por fullasztó volt, és a lezuhanó apró kődarabok majdnem halálra zúzták. Sötétség vette körül; hallotta a további robbanások zaját, amely körülbelül egy órán át tartott. De úgy tűnt, hogy a betonsátor megvédte. Életben maradt.
A bombázás megszűntével ki akarta ásni magát. Ekkor heves fájdalom tört rá. A lehulló kövek zúzódásokat okoztak. De életben volt! Lassan kiszabadította magát a kövek fogságából, majd kimászott. A por kezdett elülni, csupán tüzeket látott mindenütt, és fekete füstöt.
Döbbenten állt. Nem akart hinni a szemének. A klónüzem teljesen eltűnt, csupán az üszkös, megolvadt vázszerkezet látszott itt-ott.
Dorsk 80 az épületben maradt, és a fiatal klón botladozva próbált bejutni a romok közé, abban a reményben, hogy Dorsk 80 még életben van.
Látva, hogy a klónüzem megsemmisült, Dorsk 82 kétségbeesett. Hogyan fognak szaporodni? A bombázás túlélőinek új életformát kell választaniuk.
És ez megrémítette.
* * *
Cronus ezredes a visszatérő vadászgépeket figyelte. Alattuk lángokban állt Khomm városa.
Egy pillantást vetett a veszteségeket jelző monitorra. Két TIE-vadász esett áldozatul. Mivel a bolygó nem rendelkezett védelmi erőkkel, Cronus úgy vélte, hogy a két vadászgép pusztulását baleset vagy üzemzavar okozhatta.
Megrázta a fejét, amint a Khomm világ gyengeségére gondolt.
A vezérlőterem komputere már közölte a Daala admirális által kijelölt célpontok koordinátáit. Cronus ezredes remélte, hogy a következő akciók éppen ilyen sikeresek lesznek, mint ez volt.
– Irány a következő rendszer! – adta ki a parancsot. – Induljunk! Tartanunk kell magunkat a megadott tervhez.